A semleges nézők nagyszerű hokiélménnyel gazdagodhattak idei első csíkszeredai fellépésünkön. Kilenc gólt láthattak, izgalmat, hajtást, fordulatokat, ehhez illő teltházzal és hangulattal. Csapatunk alaposan kitett magáért, minden elismerést megérdemel, és megérdemelte a két pontot is. Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub 4–5 hu. (1–1, 2–1, 1–2, 0–1).

Fotó: Tamirjan Robert Photography

A múlt szezonban kétszer is győzni tudtunk a Vákár Lajos műjégpályán, megtört tehát a sokéves átok. Idén „csupán” folytatnunk kell a győzelmek sorozatát a megyeszékhely csarnokában. Ehhez kellő önbizalmat adott, hogy két nappal korábban simán nyertünk Dunaújváros ellen, és mindenki láthatta, a csapat most már tényleg kezd összeállni, esélyesek lehetünk bárki ellen az Erste Ligában. Ennek hatására 300-350 gyergyószéki szurkoló kísérte el a piros-fehéreket a székely rangadóra, de sokan kíváncsiak voltak a frissen igazolt Rupert ikrek játékára is. 

Ahogy vártuk, a GYHK jól állt bele a meccsbe, nem hagytuk érvényesülni a házigazdákat, és jöttek a helyzeteink is. A második emberelőnyünkből megszereztük a vezetést Valdix adta be középre a korongot a kapu előtt álló Vorobjev botjára, aki egy ilyen lehetőséget ritkán hagyna ki.
Persze a házigazdák nem törtek meg ettől, és ők is kihasználták második emberelőnyüket, Pelley szúrt be a korongba Ruczuj előtt, és kapusunk már nem védhetett.
Az első harmad legvégén kettős emberelőnybe kerültünk, ami áthúzódott a második elejére is. Malcolm Cameron egy speciális sort küldött fel ennek kihasználására. Bobcek, Valdix, Ryan Rupert, Vorobjev és Pesztunov meg is oldotta, Vorobjev ért bele aranyat érően Valdix bombájába.

Fotógaléria a mérkőzésről

A második harmadban nagyon nyomott a Sportklub, keményen hajtottak az egyenlítésért, és bizony izzadtunk rendesen, de Ruczuj meccsben tartotta a csapatot. Nagyot védett a 36. percben Becze lövésénél is, de a kipattanó Rokaly elé került, aki megszerezte az egyenlítést a házigazdáknak. Sőt, nemsokára már ők vezettek, Shalla használta ki a lehetőségét. Jókor jött a második szünet számunkra, megpihenhettünk, és erőt gyűjthettünk a talpra álláshoz. Azonban a csíkiak védelme is a helyén volt, és Pesztunov lövése is csak egy fél centivel kellett volna lennebb legyen, de így vas lett. Aztán emberhátrányban jött össze a várva várt egyenlítő gól. Bobcek szedte össze a korongot a kapunk mögött, átadta  Sárának, aki higgadtan kivárt, és nagyszerű passzal indította a kiugró Pétert. Ő a ziccert remekül értékesítette, Adorjánnak esélye sem volt a hárításra. Óriási lett a hangulat a gyergyói szurkolótáborban. Sajnos ez nem sokat tartott, a Sportklub újra emberelőnyt kapott, és a kapu előtt ide-oda pattogó koronggal Taratuhin ismét visszaszerezte a vezetést a kék-fehéreknek.
Sokan azt hitték, vége. De nem így történt, nem adtuk fel. Nem volt még két perc hátra, amikor a csíki kapu előtt Pesztunov kivette a bulit, Raszulov passzolt a hátvéd helyén álló Valdixnak, aki a túloldalra, Góga elé tette, és csapatkapitányunk csuklóból elengedett lövése egyenlítést és óriási örömet hozott számunkra.
4–4 állt az eredményjelzőn a 60 perc után. Jöhetett a hosszabbítás.
Vorobjev birkózott a palánk mellett, megtartva a korongot, és a kapu elé, Raszulovhoz passzolt, aki szenzációs meglátással hozta kihagyhatatlan helyzetbe Matt Rupertet. 4–5. Győztünk!
Csodálatosan kezdődik tehát a november. Két meccsből két győzelem, 5 Erste Ligás és 2 romániai bajnoki pont. Csak így tovább!

Erste Liga és romániai alapszakasz, 2019. november 3.
Csíkszeredai Sportklub–Gyergyói Hoki Klub 4–5 hu. (1–1, 2–1, 1–2, 0–1).
A mérkőzés alakulása: A mérkőzés alakulása: 0–1 Pavel Vorobjev (7. perc, gólpassz: Péter Zsolt, Andreas Valdix, EE.); 1–1 Rodney Pelley (19. Joshua Shalla, Gyenyisz Kuljas EE.); 1–2 Pavel Vorobjev (21., Ryan Rupert, Andreas Valdix EE2.); 2–2 Rokaly Szilárd (36. Becze Tihamér); 3–2 Joshua Shalla (38. Gyenyisz Kuljas, Kurtis Mclean); 3–3 Péter Zsolt (54., Igor Bobcek, Sára Tibor EH.); 4–3 Andrej Taratuhin (Becze Tihamér EE.); 4–4 Góga Attila (58., Timur Raszulov, Andreas Valdix); 4–5 Matthew Rupert (63., Pavel Vorobjev, Timur Raszulov.
Kapura lövések: 49-21
Emberelőnyben töltött idő: 11,03–5,43