Gyergyói játékos több is szerepelt már Magyarország jégkorong válogatottjaiban, a felnőttek között és korosztályos csapatokban is. Azonban most először fordul elő, hogy a nemzeti együttesnek Gyergyószentmiklós felnőtt csapata ad játékost. Szigeti Ákossal beszélgettünk, aki csütörtökön és pénteken Lengyelország ellen segítheti Magyarország csapatát.

 

Mit jelent számodra a magyar válogatottban szerepelni?
A válogatott mezét felvenni mindenképpen megtiszteltetés, mindegy, hogy korosztályos válogatottról van szó, vagy a felnőtt csapatról, és függetlenül attól, hogy milyen eseményről beszélünk. Úgy gondolom, hogy azok a székely fiatalok, akik azt az utat választották, hogy már fiatalon Magyarországra költöznek, azzal a céllal teszik, hogy magyar válogatottban játszhassanak. Így voltam ezzel én, és Fejes Nándor is amikor 15 évesen Csíkszeredából a MAC-hoz igazoltunk, de úgy gondolom, így látta ezt Reisz Áron, Sárpátki Tamás, és mindenki más is. Nagyon örülök, hogy továbbra is számítanak rám. 


Nem az első behívó ez számodra, mi most a személyes célod?
16 évesen egy nemhivatalos utánpótlás tornán játszhattam először magyar színekben, majd lassan belenőttünk az U18-as és U20-as keretbe is, akikkel négy világbajnokságon szerepelhettem, mindkét korosztályban feljutottunk az I/A-ba, bennmaradni sajnos nem sikerült. 
A felnőttek közt két alkalommal kaptam behívót, egyszer Lengyelországban játszottunk – úgy ahogy most is – és Budapesten egy Négy Nemzet Tornán. Azok a kereteket is ilyen fiatal játékosok alkották többnyire, talán két sor sem volt olyan, aki azelőtt világbajnokságon szerepelt volna.
Egyelőre még távolabbi cél a vébé keretbe bekerülés, ez még jelenleg nem realitás. Örülök, hogy ott lehetek a mostani csapatban, és egyetlen személyes cél az lehet, hogy jó formát mutassak, a későbbiekben is számoljanak velem. A rutinos, idősebb, stabilan válogatott játékosok is így kezdték valamikor.

Voltak, akik azért sajnálkoztak, amikor Gyergyószentmiklósra igazoltál, hogy ezzel elveszett az esélyed a válogatottságra, úgymond, nem leszel szem előtt...
Én is találkoztam ilyen véleményekkel, de úgy gondolom, egy játékos, akár Székelyföldön játszik, akár Budapesten csak egy módon tudja befolyásolni azt, hogy behívják vagy sem: a játékával, azaz azzal, hogy mennyire tudja segíteni a klubját, mennyire eredményes a csapata.
A mostani behívó szerintem nagyban köszönhető annak, hogy Szilassy Zoltán vezetésével elindultunk egy jó úton, amit természetesen sokan figyelnek. Úgy gondolom, az én válogatottságomban a GYHK minden tagjának szerepe van, és hálás is vagyok érte. 

A válogatottság miatt nem lehetsz ott Galacon a Románia Kupán... 
Sajnálom, hogy nem lehetek ott a fiúkkal, és nagyon szurkolok, hogy sikeresek legyenek. Szilassy Zoltánnal megbeszéltük ezt, és nagyon köszönöm neki és a klubnak is, hogy elengednek. Mindenki egyetértett abban, hogy a válogatottság olyan lehetőség, amit nem érdemes kihagyni, köszönöm, hogy megadják nekem ezt az esélyt. 

Hogyan érzed magad egyébként Gyergyószentmiklóson, megtaláltad a számításaidat?
Igen, teljesen, főleg miután Zoli lett az edzőnk. Ő ugyanazt a mentalitást képviseli, ami Magyarországon jellemző, amit az eddigi edzőim is a MAC-nál, vagy a válogatottnál. A társaság még nem forrott össze teljesen, de úgy látom, a jelenlegi csapatban mindenki jól érzi magát, akár gyergyói játékosokról, akár külföldről érkezett, akár a csíkszeredaiakról van szó. Idő kell még míg minden összeáll, de jó úton haladunk, még ha volt is néhány olyan meccsünk, ahol az eredmény nem ezt tükrözte.

Nagyon hiányoznak viszont a szurkolók, a hangulat. Játékosként még nem élhettem át, de voltam már teltházas mérkőzésen nézőként Gyergyószentmiklóson. Ha az a hangulat lehetne most is, sokkal előrébb állnánk a tabellán. A pesti mérkőzéseken is megdöbbentem, milyen sok szurkolónk volt.

Reméljük már nem kell sokat várni a teltházas meccsekre. Addig is sok sikert a válogatottban Ákos!