Jobban játszottunk, mint két nappal korábban a Sportklub ellen, de rengeteg nagy helyzetet kihagytunk és ezek miatt a Corona talpra tudott állni.   Így csak egy pontot tartottunk itthon.

 Fotógaléria: Szász Adorján/GYHK

A legelső akcióból hátrányba kerültünk, de Trancă  gyorsan egyenlített, oldalról betörve remek mozdulattal juttatta a kapuba a korongot már a 4. percben. Fölényben játszottunk, szinte folyamatosan nyomás alatt volt a vendégek ketrece, de Polc is ihletett formában védett, vagy a lövések tévesztettek célt. Időnként persze Rinnének is akad közben védenivalója,  például Domingue szólójánál is meg kellett mutassa a tudását.
A második harmad közepéig maradt a döntetlen állás, amikor az első emberelőnyünket ki is használtuk, Bodó volt az étéletvégrehajtó.
A záró harmadban a brassóiak igyekeztek változtatni a helyzeten, de jól kontrolláltuk a játékot. Inkább volt benne egy újabb gól a részünkről, mint az ellenfél egyenlítése. De továbbra is minden kimaradt, míg itt Williams lövése beakadt a ketrecünkbe. Az egyenlítés után az eredmény nem változott a rendes játékidőben, mi pedig a hosszabbításban is kihagytunk néhány ordító lehetőséget. Jöhettek a büntetők. Itt egyedül Valchar tudott betalálni, így 2-3 lett a végeredmény. 

Jégkorong, Erste Liga és romániai bajnoki mérkőzés, 2022 november 20:
Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 2–3 büntetőkkel (1–1, 1–0, 0–1, 0–0, 0–1).
Gólszerzők: Daniel Trancă (4. perc, gólpassz: Chris Bodó, Jimi Jalonen), Chris Bodó (31., EE, Matias Haaranen, Sébastien Sylvestre), illetve Chase Schaber (1.), Samuel Williams (55.), Radim Walchar (65. győztes büntető).
Jegyzőkönyv: https://www.ersteliga.hu/game/id/67508/season/3314

Hajrá Gyergyó!