16 éves korában már felnőtt meccsen is szerepelhetett, majd ahogy sok más társa, itthagyta a szülőföldet. Most újra piros-fehérben láthatjuk őt, hazaérkezésével nemcsak a védelem erősödik, de a csapat székely gerince is.

                                           Tihamérrel a védószekció és a hazai gerinc is erősödött

Gyergyóalfalu, Gyergyószentmiklós, Miskolc, Debrecen és Csíkszereda: ezek Györfy Tihamér életének és jégkorongos karrierjének fontos állomásai. A kör mos bezárul ismét Gyergyóban szerepelhet a 187 cm magas, balkezes hátvéd.
Tihamér 24 éves kora ellenére már több mint 300 felnőtt meccs tapasztalatával, többszörös bajnokként és Erste Liga győztesként tér haza. Nem a szavak embere, igazán rövid válaszokat adott a kérdéseinkre. Erőssége inkább a védekezés. Egy jó hátvédnél ez jól is van így.

Gyergyóból indultál, itt nőttél fel sőt, 16 évesen játszhattál is az akkori Progym színeiben. Hogyan emlékszel vissza erre?
Olyankor sokat jelent egy fiatalnak, hogy a felnőttek között is pályára léphet, így én is örültem a lehetőségnek!

Tervezted már korábban is, hogy visszajössz?
Régebben nem, de az idő múlásával egyre inkább szerettem volna itthon lenni.

Mi volt a vonzó számodra itt a GYHK-nál, mért gondoltad úgy, hogy jó lenne ideigazolni?
A jó körülmények, valamint jó lehetőséget láttam a fejlődésre is.

A nyár elején már szó volr arról, hogy hazajössz, de aztán a Sportklub be is jelentette a szerződéshosszabbításodat. Minek köszönhető, hogy most mégis piros-fehérbe öltözöl?
Újból megadatott a lehetőség, hogy ide igazoljak és jónak tűnt váltani.

Milyen játékosnak tartod magad, mik az erősségeid, amivel leginkább hasznára tudsz lenni a csapatnak?
A védekezés áll a legközelebb hozzám, így ebben tudom leginkább a csapatot segíteni.

Mit vársz magadtól a következő szezonban?
Szeretnék fejlődni és minél több győzelmet elérni a GYHK színeiben!

Hajrá Gyergyó!