Sándor-Székely Ottó hivatalosan múlt szezonban a Titánok színeiben kóstolt bele a felnőtt hoki világába, de korábban már viselte csapatunk piros-fehér mezét is. Pár éve az előszezonban felkészülési mérkőzésen már szerepet kapott, és jó teljesítményt nyújtott.
Várható volt, hogy előbb vagy utóbb ismét itt lesz a helye.

15 évesen ment el, és örül, hogy 6 év után újra Gyergyóban játszhat       

A 2000-es születésű Ottó egy olyan korosztályhoz tartozik, akik csapatként is komoly sikereket értek volna el ha egyben maradnak, de valamilyen okokból a többségük elhagyta Gyergyót.
A Kémenes Balázs edző által elindított 1999-2000-2001-es társaságból Lázár Kain volt az első, aki hazajött, és idén érkezett Demeter Arnold, Tódor Csaba, és most Sándor-Székely Ottó is.

Most vannak a felnőtt karrierjük legelején, és megvan a lehetőségük, képességeik, hogy idővel ők legyenek a GYHK hazai gerincének meghatározó egyéniségei, erősségei. (Rajtuk kívül is többen vannak még egykori itthoni csapatukból, akik még hozzájuk hasonlóan hazajöhetnek.)

„Miután Győrben kinőttem az U21-ből, el kellett gondolkodni a folytatáson. Számomra az volt a legszimpatikusabb, hogy hazajöhetek. Nagyon örülök, hogy ez összejött” - fogalmaz Ottó.
Előbb a júniusi érdi skill camp képességfejlesztő táborban kellett bizonyítson az edzőknek, majd továbbra is kemény munkát kellett végezzen, hogy meggyőzze őket, arról, hogy már az idei szezonban segítségére lehet a csapatnak (a B verzió a kölcsönadás lett volna a Sapientia U23-hoz). Végül augusztusban megkapta a szerződésajánlatot: marad a GYHK keretében.
Ottót nem csak a szíve húzta haza, hanem nyilván azt is tudta, hogy itt nagyon színvonalas munka folyik, és hogy fiatalításra készül a stáb. Fiatalodott is az öltöző. Erősségének a gyorsaságát tartja, és hogy azt mondják róla, jól lát a pályán.
Fontos volt még számára az, hogy két bajnokságban szerepel a csapat, nagyon sok meccs lesz a szezonban, tehát bőven lesz számára is jégidő, játéklehetőség.
Hajrá Gyergyó!