Sokkal jobb szezonja is lehetett volna Csiszer Ádámnak, ha nem jön a sérülés, ami miatt sok meccset ki kellett hagynia, a rájátszásban is csak kevés jégidőt kaphatott így. Ami történt az csak még inkább motiválja, hogy jövőre még inkább megmutathassa, hogy mit is tud.
Ádám, te egy éve igazoltál ide a Gyergyói Hoki Klubhoz. Hogyan láttad az első szezonodat piros-fehérben. Mennyire alakultak a dolgok az előzetes elvárásaid szerint?
Izgatottan vártam az első gyergyói szezont, tudtam, hogy itt mire számíthatok, és ez nagyjából így is alakult. Igyekeztem minél többet tapasztalni, tanulni, ellesni a csapattársaimtól. Van kitől tanulni, nagyon jó légiósok, magyar és székely játékosok vannak itt a csapatban, akik mindenben segítenek. Így nem volt nehéz a beilleszkedés, mindenki elfogadó, segítőkész volt. Nem volt nehéz dolgom, sem a jégen, sem az öltözőben a beilleszkedéssel. Jól érzem magam ebben a csapatban, és úgy érzem, tudtam is fejlődni.
20 évesen még nem lehettél húzóember a Gyergyói Hoki Klub csapatában, még nem jutott neked annyi játéklehetőség mint a tapasztaltabbaknak. Elégedett vagy ezzel, vagy többre számítottál?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak ennyit vártam volna. Mint minden játékos, én is többet szerettem volna játszani, de tisztában voltam azzal, hogy mi a dolgom. A kemény munkára, edzésekre próbáltam figyelni, hogy minél több jégidőt kiharcolhassak. De nincsenek bennem rossz érzések, sőt, nagyon nagy elánnal várom a következő évet. Szeretnék mindenképp fennebb lépni a lépcsőfokokon.
A GYHK-nál töltött idő mellett egy különleges élményben is lehetett részed, Magyarország egyetemista válogatottjával ott lehettél az Universiaden..
Igen, egy életre szóló élmény volt az egyetemi olimpia. Különleges tapasztalat volt, és maga a helyszínt Lake Placid-et, az amerikai hoki törzshelyét is különleges volt látni. A játék is nagyon jól ment. Úgy éreztem, az a lendület, amit ott szereztem itthon folytatódni fog, és itt is hasonlóan tudok teljesíteni. Sajnos, azonban jött a sérülés..
Nagyon nem jött jókor neked az a sérülés. Emiatt sokat kellett távol maradj a mérkőzésektől a szezon legfontosabb részén. Hogy élted meg a rájátszást, úgy, hogy csak keveset lehettél ott a jégen?
Hát igen. Az Universiade után alig vártam, hogy hazaérjünk, és készültem, hogy itthon is bizonyíthassak. Erre az első itteni edzésen jött egy sajnálatos, balszerencsés sérülés. Megtörténik ilyen a jégkorongban, vannak megpróbáltatások, de talpra kell állni így is. A play offban emiatt kevés lehetőséget kaptam, de így is életreszóló élmény volt az a hét meccses, hosszabbításban megnyert eldöntő, majd ahogy a döntőben 1-3-ról visszajöttünk... És ami az utolsó meccsen volt, és ami azután következett... Most is kiráz a hideg, ha erre gondolok.
A bokám közben rendbejött, és ami történt az csak nagyobb motivációt ad a következő szezonra.
Nyilván minden gyergyói szurkolónak a rájátszás és annak a végkifejlete marad örökre emlékezetes, de ha lenne még olyan sztori, jelenet, amire biztosan emlékezni fogsz?
DiDiomete fejesgólja volt egy ilyen emlékezetes jelenet. Ott álltam a kapu előtt, és közvetlen közelről láthattam a mozdulatot, ahogy a fejéről a kapuba került a korong. Nem tudom, látok-e még hasonlót. Ez egy nagyon érdekes és vicces jelenet volt. :)
Mit vársz el te a 2023-2024-es évtől?
Szeretnék minél több jégidőt kiharcolni magamnak, és amint már említettem, meglépni az előttem álló lépcsőfokokat. Meg szeretném mutatni, hogy mit is tudok valójában és ezzel segíteni a csapatot a címvédésben.
Szilassy Zoltán szavai:
Ádám fiatal játékosként érkezett a Titánoktól egy topcsapathoz, ahol teljesen más szerepkörbe kellett beilleszkednie. Rengeteg tanulnivaló várt rá, de gyorsan elsajátította mindazt, amit tanítottunk neki.
Egy nagyon jó képességű játékos ebből a szempontból is. Nagyon gyorsan tud alkalmazkodni, és emellett nagyon jók a méretei és nagyon jól is korcsolyázik. Fontos még, hogy a szélen és centerként is használható. Sokat fejlődött, de sajnos a sérülés meghatározta számára a szezon záró részét.
Bízom benne, hogy tud annyit előre lépni, mint amennyit a tavaly előre lépett, és így még markánsabb szerepe lesz a csapatban. Az övé a jövő!
Hajrá Gyergyó!