A 27 éves, balkezes hátvédet már ismerhetjük, ellenfélként láthattuk a Ferencváros elleni csaták során. A tavalyi, zöld-fehér szezonját megelőzően hazájában főként a második vonalban, vagyis a Mestisben szerepelt több csapatban is, de az elitben is voltak mérkőzései mielőtt szlovákiai, lengyel és francia együttesekben légióskodott volna. Konsta Mesikämmen mostantól a Gyergyói Hoki Klub játékosa.

Nem ismeretlen számodra a Gyergyói Hoki Klub, nagy csatákat vívtunk korábbi csapatoddal, a Fradival az Erste Liga rájátszás fináléjában. Hogyan élted meg azokat a meccseket, milyennek láttad a hangulatot? 
A tavalyi döntő nagyszerű volt. A hangulat mind Gyergyóban, mind Budapesten óriási volt, de Gyergyóban már akkor is, amikor az alapszakaszban játszottunk. Szóval nagyon izgatott vagyok, hogy mostantól a GYHK csapatában játszva láthatom és hallhatom a szurkolókat.

 
Mi motivált téged abban, hogy elfogadd a Gyergyói Hoki Klub ajánlatát, és mit szeretnél elérni a csapatunkkal? 
Szerettem volna egy olyan jó csapathoz jönni, ahol jó esély van a bajnoki címre. A célom is ez: az Erste Liga megnyerése.

Több finn játékossal szerepelhetsz majd együtt és a stábban is van finn szakember. Befolyásolta ez a döntésedet? 
Persze jó, hogy van néhány srác, aki beszéli az anyanyelvemet. Már beszéltem is velük az elmúlt hetekben.  Jó dolgokat hallottam Gyergyóról, így könnyű volt igent mondani, amikor jött az ajánlat. De már alig várom, hogy mindenkit megismerjek a csapatból.


Jellemezd magad, melyek azok az erősségeid, amelyek szerinted leginkább segíteni tudják a csapatunkat?
Azt mondanám, hogy egy jól korcsolyázó, mindenre képes hátvéd vagyok, de a "védelem a a legfontosabb" mentalitással. Imádom a csatákat és utálom elveszíteni a csatát, szóval egy olyan srácot fogtok látni, aki minden meccsen szívvel-lélekkel játszik. Szeretek keményen harcolni és olyannak lenni, aki ellen a többi csapat nem szeret játszani.

Szilassy Zoltán megállapításai: 
A szezon végén két defenzívebb  hátvédünk távozott. Közülük főleg Marttinen volt nagyon határozott, agresszív a saját kapunk előtt. Ezt a stílust, szerepkört kellett pótolnunk. Mesikämmen pedig tökéletesen megfelel ennek.  Keményen védi a kapu előterét, jól korcsolyázik és ráadásul jó a lövőereje is.  Nem kellett kutakodnunk, hogy megtaláljuk. Láttuk a rájátszásban, kiválóan játszott, a Fradi egyik húzóembere volt.  Nagyon bízom benne, hogy jól fog illeszkedni a rendszerünkbe. El kell mondanom azt is, hogy a beszélgetéseink során végig éreztem, hogy nagyon szeretne jönni hozzánk. Ez is elősegítette a szerződés létrejöttét. 

Hajrá Gyergyó!