Rasmus Rinne érkezésével a kapusposzton felmerült problémát megoldottuk, tapasztalt hálóőrrel erősítettük meg csapatunkat. Egy 195 cm magas, 31 éves finn kapus áll a GYHK ketrece felé tartó korongok útjába.

 

Rasmus Rinne: kapuskérdés megoldva

„Már egészen kis koromtól álmodtam arról, hogy hokikapus legyek, és mindig a kapuban akartam állni akkor is, amikor gyerekkoromban a barátaimmal játszottunk a szabadban. Boldog vagyok, hogy ez megvalósult és hogy ez az álom most is él” – fogalmaz ketrecünk új őrzője.

Miután Jordon Cooke váratlanul bejelentette a visszavonulását, új feladatot kellett megoldania a szakmai stábnak, a legfontosabb posztra kellett megfelelő embert találni. Hiszen alap a hokiban: ha jó csapatot szeretnél először is vegyél egy jó kapust. Megtettük.

„A kapusedző Jukka Kontsas hívott fel és beszélt nekem a Gyergyói Hoki Klubról. Elmondta, hogy ennél a klubnál minden professzionális szinten működik. Elfogadtam a felkínált ajánlatot és arra számítok, hogy egy remek és sikeres szezon következik számunkra. Egyébként én mindig kedvelek új országokat megismerni, és számomra ez teljesen új lesz, hiszen nem jártam még Romániában”–meséli Rasmus ideigazolásának körülményeit.

Ahogy mindenkit, őt is megviselte az elmúlt pandémiás idény, Norvégiába szerződött, de ott félbeszakították a bajnokságot, kevés mérkőzés után. Persze, hogy várja már, hogy kezdődjön a következő hokiszezon

„Alig várom már, hogy telt házas csarnokban játszhassak. A jégkorong sokkal-sokkal jobb akkor, ha érzed, hogy a szurkolók a csapatod mögött vannak, és ők is élvezik a játékot” – jelenti ki Rasmus Rinne, aki elmondta még nekünk, hogy jól érzi magát akár a stabil védekezésre koncentráló, akár a gólszerzésre törekvő támadóbb stílusú hokit játszik előtte a csapat, lényeg, hogy a rendszer sikeres legyen és győzelmeket hozzon.
Ha pedig nem lenne meg a 3 pont a rendes játékidőben, akkor jöhetnek a büntetők, amit szintén kedvel, és úgy gondolja, hogy a legjobb módja egy mérkőzés győztesének eldöntéséhez.

Egy erős szezonra számít magától, és azt, hogy a lehető legjobb szinten segítse a csapatunkat, mindeközben pedig várja, hogy érezhesse a jégkorong örömét.

Hajrá Gyergyó!