Az alapszakaszban 39, a rájátszásban további 11 pontot tett a közösbe Vincze Péter. Így volt ő az aranyérmes Erste Liga szezonunk egyik legjobbja. 16-osunk szerződést hosszabbított, a következő szezonban is piros-fehérben játszik!

 


Először is gratulálunk ahhoz, hogy ott lehettél az elitvébén. Mit jelent számodra ez a tapasztalat, és mit tudsz abból majd hasznosítani mostantól?
Köszönöm szépen! Nagy vágyam teljesült be azzal, hogy újra VB-n képviselhettem a hazámat, ráadásul elit világbajnokságon. Életre szóló élményekkel lettem gazdagabb, olyan játékosok ellen játszottunk akiket eddig csak tv-n keresztül láthattam, vagy éppen az Xboxon keresztül irányítottam őket. Ez a 6 hét biztosan javamra válik majd a következő szezonban, rengeteg mindent tanultam. Minél magasabb szinten játszol, annál kevesebb időd van döntéseket hozni, így ha ezt a felgyorsult játékomat át tudom menteni a következő szezonra, akkor eredményesebb lehetek.

Visszatérve Gyergyóba, mondhatjuk azt, hogy a GYHK-nál eddig eltöltött két szezon indította be igazán a karrieredet? Minden korábbinál több pontot szereztél ebben a két szezonban, és először lettél te is Erste Liga bajnok...
Ez így van, illetve ezzel én egybekötöm a kisfiam születését is, úgy érzem Ő is hatalmas lendületet adott a mindennapokhoz az egész családunknak. Valóban, az elmúlt két szezon volt életem egyik legsikeresebb időszaka, és ebben óriási szerepe van a GYHK-nak, kezdve a tulajdonosoktól, az edzőkön át, az összes stábtagon látszik, hogy mindenki győzni szeretne. Nem csak az van, hogy játszunk és majd lesz ami lesz, hanem elvárás a győzelem felénk, amit idén nagyon jól kezelt a csapat és ennek megfelelően teljesítettünk. Az egyéni statisztikáimhoz hozzátenném, hogy a liga legjobb emberelőnyében játszom, így ott könnyebb pontokat szerezni, illetve 5v5-ben a rájátszás MVP-je a centerem, a harmadik társunk pedig Sárpátki Tomi, aki szintén kiváló játékos, rengeteg korongot szerez, és nagyszerű passzokkal lát el, nekem pedig csak be kell lőnöm a helyzeteimet, ami az elmúlt 2 évben jól sikerült.

Tudom, hogy voltak „kérőid”, minek köszönhetően döntöttél mégis a folytatás mellett a Gyergyói Hoki Klubnál?
A csapat magja egyben marad, ami nagyban befolyásolta a döntésemet. A családommal jól érezzük magunkat Gyergyóban, megvan mindenünk, illetve az öcsémmel továbbra is egy csapatban tudok játszani.

Egy ilyen sikeres szezon után milyen új célokat tűzöl ki magadnak?
Nem lehet más célunk, mint megvédeni a bajnoki címünket. Természetesen mindenkinek vannak emellett egyéni céljai, de azok csak akkor boldogítanak igazán, ha a szezon végén ismét mi emelhetjük magasba a trófeát! Ha egy egyéni célt megfogalmazhatnék, az az, hogy maradjak egészséges, hiszen a lelátóról nem tudok gólt lőni :)

Ezúton is szeretném megköszönni a szurkolóknak az egész éves biztatást, hogy a szezon majdnem minden hazai meccsén teltház előtt játszhattunk, illetve, hogy az idegenbeli pályákon is hazai hangulatot teremtettetek. Ez a bajnoki cím nem lett volna meg Nélkületek! Hamarosan találkozunk!


Szilassy Zoltán vezetőedző véleménye:
Vincze Péter emberelőnyben befejező pozícióban a legjobb játékos Magyarországon, és olyan nemzetközi szintű lövése van, ami keveseknek. De nem csak a játéktudása kimagasló, de a személyisége is kivételes. Ő az egyik legjobb ember, akivel valaha találkoztam minden tekintetben: mind szakmailag, erkölcsileg, vagy karakterileg. Olyan Peti a GYHK-nak mint egy csepp víz a sivatagban a szomjazónak. A vezetőedző és közönség is látja, mit jelent ő számunkra.

Hajrá Gyergyó!