Korosztály

Ezen korosztályunk a 2017-2018-ban született gyerekeket foglalja magába.
A legkisebbek számára a hangsúly az alap korcsolyatechnikán van, a koordinációra és mobilitásra fókuszálva. Az edzések jellegének ugyanannyira meghatározó eleme a játék, mint az öröm és szórakozás. A gyerekeknek fontos megtanulniuk, hogy összegyűljenek és az edzőre figyeljenek olyankor, mikor meghallják a sípszót. Ugyanakkor azt is, hogy jó csapattársai legyenek egymásnak és megtanuljanak csapatban dolgozni. Mindemellett, bátorítjuk a gyerekeket, hogy más sportot is űzzenek.
Az edzések fő része mindig állomásokra kell legyen osztva, hogy mindenki a lehető legtöbbet tudjon gyakorolni és játszani. Az egyik harmad felhasználható olyan játékokra, melyeket két kisebb zónában lehet játszani. Egy másik harmadban két különböző játék is mehet egyidőben, míg a harmadik harmadban különböző korcsolyatechnikákat lehet gyakorolni más-más nehézségi szinten, akadályokat bevonva.
Jégedzések száma
2-3 alkalom hetente
Száraz edzések száma
45 perc hetente 1 alkalommal
Mérkőzések
Ebben a korosztályban havonta egyszer játszunk egy turné keretén belül a környező régióban. A mérkőzéseket az eredmény számontartása nélkül játsszuk. A játékforma az IIHF (Nemzetközi Jégkorong Szövetség) iránymutatásával kis területeken zajlik. Minden játékosnak, aki nevezve van az adott mérkőzésre, egyenlő jégidőt kell biztosítani.
Legfrissebb hírek
edzők és vezetők
Játékosok
- Szász Gergő
- Csergő Barna
- Szász Ákos
- Csata Noel
- Benkes Hunor
- Dobai Márton
- Lázár Magor
- Csibi Tamás
- Fákó Bálint
- Dobai András
- Balla Attila
- Gál Kristóf
- Ferencz Máté
- Péter Martin
- Dezső Mátyás
- Buslig Ágota
- Sólyom Ádám
- Sólyom Gergely
- Kulcsár József
- Ilyés Krisztián
- Tófalvi Márk
- Becze Tamás
- Hanzi Sándor Bence